Alan Brennert - Honolulu


Hol hallottam róla, mi indított arra hogy elolvassam: 
Véletlenül találtam rá a munkahelyem mindenes büféjében miközben az ebédre vett hotdog elkészültére vártam. Mivel ez egy gyermekosztály büféje, van itt minden sütemény, csoki, keksz, szendvics, játék, mesekönyv... A kaja kicsit túl van árazva, de a könyvek és a játékok nem. A mesekönyvek közé néha akciós útikönyv és regény is keveredik. Megláttam a könyvet, a borító felkeltette a figyelmemet, és a fülszöveg annyira megtetszett, hogy nem tudtam otthagyni. Nem bántam meg :)

A tartalmáról/fülszöveg: 
 "A ​​legtöbb ember fejében Hawaii egyfajta földi mennyországként jelenik meg: kék ég, pálmafák, fehér homok, türkizszínű tenger. Pedig ennek a mesevilágnak a múltja sötét, erőszakkal teli időszakokat is rejt.
Ebben a regényben Alan Brennert új perspektívából mutatja be Hawaiit, mégpedig egy fiatal koreai lány sorsán keresztül, aki a múlt század elején érkezik Oahu szigetére. Csin mindössze tizenhét éves, amikor „fényképmenyasszony”-ként száll a Hawaiira tartó hajóra egy gondtalan élet reményében. Ám álmai összeomlanak, amikor szembesül azzal, hogy gazdagság és továbbtanulás helyett durva, részeges férj, kemény munka és megaláztatás vár rá. Csin azonban nem törődik bele a sorsába. Megszökik a férjétől, és meg sem áll egészen Honoluluig, ahol új életet kezd, amely bár buktatókkal és nehézségekkel teli, mégis egyedül az övé.
Az 1914-ben kezdődő történet végigkíséri Csin életútját, de nem csak egy tradicionális koreai családból származó nő sorsát ismerhetjük meg. Részletgazdag leírást kapunk a korabeli Honoluluról, megismerkedhetünk mind a keleti, mind a hawaii kultúrával, a nők helyzetével egy régi és egy új világban."

Véleményem általában az egész könyvről: 
Nagyon tetszett, a Silver Bay -ig (mert tulajdonképpen azt olvastam később) rég volt könyv, ami ennyire megfogott volna. A regény egyes szám első személyben követi a főszereplő Csin életét, egészen koreai gyermek- és fiatalkorától hawaii-n eltöltött felnőtt éveiig. Az ő szemén keresztül nyerhetünk bepillantást a koreai illetve hawaii történelem és kultúra egy-egy szeletébe. Csin nagyon rokonszenves volt nekem, józan gondolkodású, szeretetre méltó szerettem az ő szemén keresztül nézni a világot. Maga a történet, az élete is nagyon érdekes volt, szerettem olvasni. Hawaii elgondolkodtatott a diszkriminációról, a rasszizmusról és a liberalizmusról, nem tudtam nem reflektálni a mostani helyzetre, és bár nem jutottam tulajdonképpen semmi konklúzióra, mégis jó volt kicsit más szemszögből nézni a dolgokra.

Hangulata, atmoszféra: 
Napfény, hőség, ültetvények, tenger, boldogság és nyomor. Néha sírtam, néha mosolyogtam, nem akartam letenni, nem akartam hogy elfogyjon :) - nagyon jó!


Ami nagyon tetszett benne: 
Az egész

Ami nem: 
A kritikus énemet megint elhagytam valahol, de nekem úgy tetszett ahogy volt :)

Külcsín (kívül-belül): 
A borítóval kicsit vegyesek az érzéseim, figyelemfelkeltő, de nem tetszik, hogy a védőborítón a lány arára is rátették a hibiszkusz virág mintát, ráadásul pirossal, olyan mintha himlőhely vagy zúzódás lenne (lehet ez utóbbi volt a cél?). A hátoldalon lévő varrógép nagyon szép, és a védőborító alatt lévő kicsit egyszerűbb narancssárga-sárga hibiszkusz mintát is nagyon szerettem. A lapok is nagyon jók, vastag, vajszínű papír, sok szép betűvel :)

Belbecs (nyelvezet, fogalmazás és hasonlók):
Magyar fordításban olvastam, szerintem jó volt a nyelvezete. Helyesírási, szerkesztési hibát nem vettem észre. Az jó lett volna, ha a koreaiul és hawaiiul meghagyott kifejezésekhez lett volna lábjegyzet, vagy a végén egy kis szószedet, így csak találgathattam, hogy mi mit jelent. Persze a google mindent tud, de nem voltam olvasás közben mindig gépközelben és lusta is voltam hozzá...

Értékelés: 
10/10
 Tuti újraolvasós :)


Könyv adatai: 
 
 Szerző: Alan Brennert
 Cím: Honolulu
 Eredeti cím: Honolulu
 Fordító: Páll Márta
 Kiadó: Tercium Kiadó
 Kiadás éve: 2012
 Oldalszám: 435
 Forrás: saját példány

Értékelés könyves oldalakon:
Moly: 90% 11 csillagozás alapján
Goodreads: 4,02 16096 db értékelés alapján


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Hozzászóló!

Nagyon örülök minden hozzászólásnak, és éppen ezért nem szeretnék semmilyen hozzászólás korlátozást bevezetni. De egy bejegyzés kapcsán kialakuló beszélgetést sokszor nehéz nyomon követni, ha már a sokadik "Névtelen" ír hozzászólást.

Ezért ha nincs goggle fiókod / open ID-d stb. kérlek: használd a megjegyzés írása mint: név/URL opciót!

AZ URL-hez bármely oldalt linkelhetsz, pl a moly.hu profilodra mutatót is!