Rosamund Lupton: Drága Tess!


Hol hallottam róla, mi indított arra hogy elolvassam:
Azt hiszem először Amadea heti borítós bejegyzésében láttam, és már akkor is nagyon megtetszett, aztán elolvastam Csenga remek bejegyzését a könyvről, és azonnal olvasni akartam. Aztán ismét Amadeánál jártam, és írta, hogy az Alexandra 40%-os akciójában ez is benne van, és ~1700 ft-ért egyszerűen nem hagyhattam ki. Sajnos az akció ha jól tudom csak dec 2-ig tartott, úgyhogy sajnálom, ha valakinek most csillant fel a szeme :) A hol van akció típusú postokhoz én túl lusta és lassú vagyok, ez ügyben menjetek ti is Amadeához :))


A tartalmáról/fülszöveg:
 A „Drága Tess!” idehaza a tavaly ősszel indult – és máris több sikerkönyvet listáján tudó – Carta Light-sorozat részeként jelenik meg. Elbeszélője a New Yorkban élő angol Beatrice, akinek vasárnapi ebédjét riasztó hír szakítja meg: édesanyja telefonál Londonból, és közli, hogy Tessnek, Beatrice húgának néhány napja nyoma veszett. A „Drága Tess!” óriási sikerének legfőbb titka az, hogy a regény egyszerre feszültségteli, érzelemgazdag családi dráma és fordulatos, gyomorszorítóan izgalmas detektívtörténet, e két eleve népszerű műfaj igen eredeti és páratlanul ügyesen kivitelezett ötvözete.

Véleményem általában az egész könyvről:
Nagyon jó, elgondolkodtató, izgalmas, és a végletekig megható könyv.Papírzsepi nélkül nem érdemes hozzákezdeni az olvasásához. De ez senkit ne riasszon el, nem hatásvadász egyszerűen csak szomorú és szívet facsaró de mégsem depresszív könyv. Hiába szomorú a történet, mégis átjárja a sorokat a szeretet és valamiféle ebből fakadó derű. hogy a molyon is írtam, nekem valahogy az eleje olyan Keserű ébredéses volt, de aztán ahogy belerázódtam, ráhangolódtam a történetre, és már csak saját magára emlékeztetett.

Ami nagyon tetszett benne:
Az, hogy rengeteget pityeregtem rajta, és mégsem hangolt le nagyon, mégis szívet melengető volt.

Ami nagyon nem:
Ami nagyon nem, olyan nem volt A vége jó, és én mégis egy kicsit több lezárást szerettem volna. Bizonyosságot. Aztán meg egy kicsit ráncoltam a homlokom a génterápiás részek valóságosságán, de aztán a történetbe beleilett nem,lógott ki a lóláb, és nem foglalkoztam vele, de szerintem nem reális, bár bevallom őszintén, utánanézni nem volt kedvem, de ettől függetlenül nem reális. (spoiler: főleg az IQ-tüdőbetegség gén. Mármint sztem az IQ-t nem egyetlen gén kódolja, sokkal bonyolultabb tulajdonság ennél és nem feltétlenül lenne ez így lehetséges) Majd ha végre hozzálátok a diplomamunkámhoz, valószínűleg kicsit többet tudok meg a dologról, és update-elek.

Értékelés:
10/10

Könyv adatai:     
  • Szerző: Rosamund Lupton
  • Cím: Drága Tess! (eredeti cím: Sister)
  • Kiadó: Cartaphilus Kiadó
  • Kiadás éve: 2011
  • Oldalszám: 366
  • Forrás: saját kincs:)
  • Külcsín: csillagos ötös. Puha kötésűt vettem, de nagyon jó minőségű, a borító igazán szép, a betűk és a kerítés kacskaringói fényesek. A végén pedig van egy kitéphető könyvjelző, ami jó ötlet, egy igazán könyvhöz illő könyvjelző, és szintén szép is :)
  • Értékelése könyves oldalakon: Moly: 100% 4 vélemény alapján, Goodreads: 3,79/5 4343 értékelés alapján (de goodreads-ről tudni kell, hogy sokan itt három pontot adnak olyan könyvre amit amúgy tök pozitívan értékelnek) 
Rosamund Lupton

2 megjegyzés:

  1. Már én is szemeztem ezzel a könyvvel, de nem mertem megvenni, mert mi van ha mellé nyúlok. De ezzel a bejegyzéseddel teljesen meggyőztél, szval szerintem könyvvásárlás lesz ebből :-)
    És akkor ez olyasmi könyv, ha jól értem, hogy szomorú történet, de a stílusa mégis könnyed? (mert én az ilyeneket nagyon szeretem :-) )

    VálaszTörlés
  2. @Heloise: Sajnos ez így neten keresztül nem látszik, de idiótán vigyorogtam egy jó darabig miután olvastam a kommentedet, mert nagyon örülök neki hogy az én hatásomra még jobban megtetszett neked ez a könyv, , mert Te már annyi érdekes könyvere hívtad fel a figyelmemet! :-)))

    Egyébként igen, ez szerintem pontosan ilyen könyv! Szomorú, de nagyon olvastatja magát, és emellett van egy melegség a történetben, annyira szép és hihető amit a kapcsolatokról írnak benne.
    Remélem tetszeni fog neked ha elolvasod!!!

    VálaszTörlés

Kedves Hozzászóló!

Nagyon örülök minden hozzászólásnak, és éppen ezért nem szeretnék semmilyen hozzászólás korlátozást bevezetni. De egy bejegyzés kapcsán kialakuló beszélgetést sokszor nehéz nyomon követni, ha már a sokadik "Névtelen" ír hozzászólást.

Ezért ha nincs goggle fiókod / open ID-d stb. kérlek: használd a megjegyzés írása mint: név/URL opciót!

AZ URL-hez bármely oldalt linkelhetsz, pl a moly.hu profilodra mutatót is!